Indiai orrszarvú -Rhinoceros unicornis
MEGJELENÉSE
Az indiai orrszarvú a legnagyobb termetű ázsiai orrszarvúfaj. Testhossza 3,0-3,8 méter, marmagassága 1,7-2,0 méter. Testtömege 1800–2700 kg lehet. A 2-5 centiméter vastag, barnásszürke bőre gazdagon redőzött, melynek hatására megjelenése a középkori lovagok páncélzatára emlékeztet – ezért nevezik a fajt páncélos orrszarvúnak is. A redőkben a bőre vékony, és világos színű. Szőrzet csupán a farok és a fülek végén található. Jellegzetes – névadó – szerve a tülök. Az indiai orrszarvú fején egyetlen tülök van, melynek hossza 20–61 cm-es, ennek anyaga szaru.
ÉLETMÓDJA
Az indiai orrszarvú többnyire magányosan él, kivéve a borjakat nevelő nőstényeket. A hímek saját territóriumot birtokolnak, ezek a területek azonban kis mértékben átfednek egymással. Az állatok a területükön belül meghatározott ösvényeket használnak, melyeket a lábukon lévő mirigyek váladékával, vizeletükkel és ürülékükkel jelölnek meg. Az ürülékhalmok fontos helyszínei az egyedek közötti kommunikációnak, mivel gyakran több egyed is ugyanazt az ürülékhalmot használja. A nőstények a különböző hímek territóriumaiban szabadon járnak. A hímek alkalmanként heves harcot vívhatnak, melyben hosszú metszőfogaikat is használják; ennek eredményeként mély sebeket ejthetnek egymáson, melyek akár a vesztes fél halálát is okozhatják. Azonban ha bőséges a táplálékellátottság, az sem ritka, hogy néhány állat békésen legelészik együtt. Szívesen dagonyáznak, mely segíti a hőszabályozásukat, és védelmet nyújt a kórokozók ellen is. Gyorsan futnak, sebességük akár 40 km/h is lehet, emellett igen jól is úsznak. Szaglásuk és hallásuk kiváló, látásuk azonban igen gyenge. A fiatal egyedekre a tigrisek jelenthetnek veszélyt, a felnőtt állatok egyetlen ellensége azonban csak az ember.
Gaur banteng - Bos javanicus
A kifejlett banteng marmagassága 1,6 méter, testhossza 2,3 m. A banteng bikák súlya gyakran 680–810 kg között van, a nőstények kisebbek. Néhány óriási hím akár az egy tonnát is elérheti. A banteng alsó lábszárát fehér csíkok övezik, fartöve fehér és szemei, illetve szája körül fehér folt látható, azonban jelentős a nemek közötti eltérés. A hímeket kékesfekete vagy sötétbarna bőr, hosszú, felfelé meredő szarv és a vállak feletti púp jellemzi. A nőstényeknek azonban vörösesbarna bőrük, kis szarvuk van, mely a hegyeknél befelé fordul és nincsenek púpjaik.
Ázsiai tapír - Tapirus indicus
Az állat fej-törzs-hossza 200–250 centiméter, farokhossza 5–10 centiméter, marmagassága 90–105 centiméter és testtömege 250–320 kilogramm. A tapír teste zömök és vaskos. Feje keskeny, ami ideális az erdő sűrűjében való közlekedéshez. Bőre vastag, alig borítja szőr, az állat testének elülső és hátsó része fekete, középen fehér. A színezet az éjjeli álcázást szolgálja, hogy a körvonalak elmosódjanak. A körülbelül 17 centiméter hosszú ormány nagyon érzékeny és mozgatható, ágak megragadására és levelek letépésére alkalmas. Patás lába van, a hátsókon három, a mellsőkön négy ujjal. A negyediket csak puha talajon használja az állat.
Ázsiai elefánt - Elephas maximus
Vállmagassága eléri a 3 métert, hossza 6 méter, plusz a 150 centiméteres farokhossz. Súlya a könnyebb teheneknél is eléri a 2700 kilogrammot, ezzel szemben a bikák súlya akár 5 tonna is lehet.
Agyaraik – ezek a specializált, fogzománcot nem, csak dentint tartalmazó metszőfogak, melyeket táplálék kiásására, mozgatására és harcra használnak – többnyire csak a bikáknál fejlődik nagyra. A tehenek agyara általában ki sem látszik a szájukból. Az agyar nem minden populációjuknál egyformán fejlett. A Srí Lanka-i alfajnál csak minden tizedik bikának van jól látható agyara.
Általában pár napnál ritkán tölt többet egy területen. A látszólagosan lomha állatok megdöbbentően föl tudnak gyorsulni, akár 48 km/h-ás sebesség elérésére is képesek.
Elsősorban fűfélékkel táplálkozik, de levelet, fakérget, gyökeret és gyümölcsöt is fogyaszt. Főleg a reggeli és az esti órákban aktív, a legforróbb órákban inkább pihen. Naponta 150 kilogrammnyi táplálékot fogyaszt, amelynek csupán 44%-át emészti meg a bélrendszerében élő szimbiotikus baktériumok segítségével. Ezáltal az elefántürülék rendkívül fontos tényezője a táplálkozási láncnak. Az elefántok vízigénye szintén hatalmas, akár 140 litert is képesek meginni egy nap, ezért ritkán távolodnak el messze a vízpartoktól.
Rendkívül szociális állat, az elefántcsoportok rokon tehenekből és azok fiatal utódaikból állnak. A legidősebb nőstény áll az átlagosan 20 egyedből álló csapat élén. A nagyobb csapat a nap folyamán időszakosan kisebbekre oszlik, amelyek között azonban állandó kommunikációt biztosít a messzire hallatszó hangjuk. A kifejlett bikák magányosan vagy csak hímekből álló csapatokban élnek, és csak a párzási időszakban csatlakoznak a tehenekhez. A legdominánsabb bika előjoga a párzás. A párzási időszakban a hímekben is hormonális változások játszódnak le, amelyek jelentős hatással vannak a viselkedésükre. Ez az úgynevezett muszt (musth), amikor a bikák rendkívül agresszívekké és veszélyesekké válnak.
A vizsgálatok alapján nem jellemző rájuk a territoriális viselkedés, annak ellenére, hogy élőhelyük csökkenése révén egyre kisebb területekre szorulnak vissza, és lehetetlenné vált az időszakos vándorlásuk. A hímek átlagosan 15, a nőstények 30 négyzetkilométeres területen belül mozognak.
Borneói orángután - Pongo pygmaeus
Megjelenés
A világ legnagyobb és leglassabban szaporodó fán élő emlőse.. A nemi dimorfizmus erőteljes; a nőstény 40-50kg , a hím 80-90 kg testtömegű, testhossza pedig a 100 cm-t is elérheti, valamint az idős hím orangután jellegzetes pofalemezeket növeszt. Lába viszonylag rövid, karjai viszont feltűnően hosszúak; a karfesztávolság közel 2.5 méter.
Mivel túl nehezek az ugráláshoz, úgy jutnak fáról fára, hogy addig hintáznak az egyik ágon, amíg el nem tudják kapni a másikat, és eközben mindig legalább két végtagjukkal kapaszkodnak.
Szumátrai orángután - Pongo abelii
Elsősorban gyümölcsökkel, azon belül is fügefélékkel táplálkozik. Az orangutánok mozgása különböző gyümölcsök éréséhez igazodik. Emellett eszik leveleket, gallyakat, rügyeket és virágokat, sőt, esetenként földet is – alighanem ásványi anyagai miatt. Étrendjét kisebb rovarokkal, gerincesekkel, tojással egészíti ki; A fák lombozatában, odvaiban megmaradó esővizet issza.
Nappal aktív, éjszakára lombokból épít fészket, úgy 10–20 méter magasan. A vizet afrikai rokonaihoz hasonlóan kerüli, így úszni sem tud.
A kifejlett hím territóriuma nagyobb, mint a nőstényeké, és a területtel jár a párzás joga is. Még a nagy hímek territóriuma sem túl nagy: Borneón 2–6, Szumátrán 2–10 négyzetkilométer. Ennél nagyobb területet a sűrű esőerdőben nem is tudnának ellenőrizni. A fiatalabb hímek egyedül vándorolnak egyik területről a másikra, és ők is megpróbálnak párosodni a nőstényekkel, legtöbbször azok ellenkezésének dacára.
A nőstények egyedül vagy egy másik nősténnyel, illetve kölykeikkel élnek, jóval kisebb, átlagosan 0,65 négyzetkilométeres területen. A vezérhímekkel általában csak akkor találkoznak, amikor az párzani akar. A hímek viszonya rendkívül ellenséges; gyakoriak az összecsapások. A nőstények ösztrusz ciklusa 30 napos, az ovuláció a 15. nap környékére esik, és a fogékonyságának sok más majommal ellentétben nincs látható jele. A vezérhím több nősténnyel is párosodik. 233–263 nap vemhesség után rendszerint egy, körülbelül 1,5 kg-os kölyök születik, de az ikerszülés sem ritka. A fiatal orangutánok anyjukba kapaszkodva utaznak a fák koronaszintjén. Az anya körülbelül 42 hónapos korában választja el kicsinyét. A szülői gondoskodásnak köszönhetően a kölykök halandósága alacsony; 91%-uk eléri az egyéves kort. A fiatalok 6–7 éves korukban válnak önállóvá. A nőstények anyjuk közelében maradnak, a hímek azonban messze vándorolnak.
A nőstények 7–10 éves korukban válnak ivaréretté; eddigre elérik felnőtt méretüket. Első kölyküket rendszerint 15 éves korukban szülik, a következőket pedig általában 8 évente. A hímek 10–12 éves korukig nőnek, de fizikai és szociális érettségüket csak körülbelül 14 évesen érik el. Vadon körülbelül 45 évig, állatkertben akár 60 évig is élhetnek.
érdekességek
Az orangutánok rendkívül vonzódnak a tárgyakhoz, eszközökhöz; a vadon élő példányok is rendszeresen használnak eszközöket. Állatkertekben jó megfigyelőképességük, intelligenciájuk, erejük és eszközhasználó képességük révén ők a legsikeresebb szökőművészek.
Az orangután az egyik leginkább veszélyeztetett állatfaj. A vadászat, az illegális állatkereskedelem mellett főleg élőhelyének pusztulása fenyegeti. Az orvvadászok megrendelésre szállítják a vadon fogott orangutánkölyköket, amelyek anyját rendszerint megölik. 1900-ban még mintegy 300 ezer orangután járta a vadont; számuk 1971-re 4 500 alá csökkent. Az aktív védelemnek, visszatelepítő programoknak köszönhetően jelenleg úgy 25 ezer orangután élhet a két szigeten; többségük Borneón.
Az állatkertek világszerte küzdenek az orangutánok megmentésért, főleg azzal, hogy ne kelljen a vadonból befogni állatokat, hanem az állatkerti populáció önfenntartó legyen. A többi emberszabású majomhoz hasonlóan az orangutánok is mindenütt a látogatók kedvencei, ezért sok állatkertben láthatóak.
Magyarországon jelenleg két állatkertben élnek orangutánok. A Budapesti Állatkertben négy szumátrai orangután (egy hím, két nőstény és egy fiatalkorú hím), a Nyíregyházi Állatparkban pedig egy kétfős borneói orangután fiúcsapat látható.
Veszélyeztetettség
Az orangután az egyik leginkább veszélyeztetett állatfaj. A vadászat, az illegális állatkereskedelem mellett főleg élőhelyének pusztulása fenyegeti. Az orvvadászok megrendelésre szállítják a vadon fogott orangutánkölyköket, amelyek anyját rendszerint megölik. 1900-ban még mintegy 300 ezer orangután járta a vadont; számuk 1971-re 4 500 alá csökkent. Az aktív védelemnek, visszatelepítő programoknak köszönhetően jelenleg úgy 25 ezer orangután élhet a két szigeten; többségük Borneón.
Az orangutánok rendkívül vonzódnak a tárgyakhoz, eszközökhöz; a vadon élő példányok is rendszeresen használnak eszközöket. Állatkertekben jó megfigyelőképességük, intelligenciájuk, erejük és eszközhasználó képességük révén ők a legsikeresebb szökőművészek.
Az állatkertek világszerte küzdenek az orangutánok megmentésért, főleg azzal, hogy ne kelljen a vadonból befogni állatokat, hanem az állatkerti populáció önfenntartó legyen.
